Ha válás előtt állsz, tudod hogyan
jöhetsz ki a legjobban
belőle?

Asszisztens :  az irányítás kézben tartásához nélkülözhetetlen,  rendszerező és előkészítő segéd 

Program: előre megírt struktúra, amely a meghatározott célok leghatékonyabb elérése 

szempontjából összegyűjtött információkat elvégezhető feladatokká alakítja át.

Kevés olyan dolog van az ember életében, ami annyira fel tudná forgatni azt, mint egy válás. Ezt persze csak az érezheti át igazán, aki már benne van, különösen, ha nem egészen úgy alakulnak a dolgai, mint ahogy elképzelte. Már ha volt egyáltalán konkrét képe arról, hogy mi, hogyan fog történni, mire számíthat. Kevés ember rendelkezik az ehhez szükséges összes információval, még kevesebben képesek a sorok között olvasni és rendszerben látni mindezt.   

Sokan ott követik el a legnagyobb hibát ebben a helyzetben, hogy elkezdik a válással kapcsolatos „gyakori kérdéseket” habzsolni, melyeket leginkább ügyvédek vagy mentorok honlapjain találnak meg. Ebből adódóan azonnal egyik vagy másik szakember segítségét kérik, akitől azt remélik – sokszor maguk a szakemberek ígérik ezt megnyugtatásul -, hogy mindenben segíteni fognak a válás során.

A valóság ezzel szemben az, hogy az életünket alapjaiban érintő, legfontosabb kérdésekkel már csak élesben szembesülünk, amikor is már kénytelenek leszünk szükségmegoldásokat találni. 

Honnan tudom? Onnan, hogy velem is pont ez történt. Ami a szakemberek irodáiban letisztultnak, átláthatónak és magától értetődőnek hangzott, az a tárgyalóteremben már korántsem tűnt annyira egyértelműnek, a hétköznapi élet pedig egy minden szabályszerűséget felülíró, őrült száguldássá változott, mint egy biztonsági övek nélküli érzelmi hullámvasút. Félelmetesen egyedül éreztem magam és megfogadtam, hogy ha csak egy kicsivel is segíthetek az utánam jövőknek, akkor azt meg fogom tenni. 

Ha Te el szeretnéd kerülni mindezt, akkor a legjobb módszer, ha te magad veszed kézbe a dolgokat. Remélem eléggé hangsúlyoztam, hogy ez a program nem egy újabb “szakértő”, aki majd “megoldja helyetted” a problémákat, hanem a TE asszisztensed, aki egyazon oldalon áll veled, és a saját “civil” tapasztalataimmal igyekszik téged felvértezni. 

Akkor fog mindez jól jönni számodra, ha…

  • Nem áldozata akarsz lenni az eseményeknek 

  • Ha hiszel benne, hogy egy olyan életért döntesz a válás mellett, ami csak jobb lehet az eddiginél 

  • Ha megnyugtat az, ha tisztában vagy a lehetőségeiddel és átlátod az előtted álló időszakot

  • Ha inkább mások hibájából tanulnál, mintsem a saját károdon

Miért akarnád kiadni a kezedből az irányítást? Minden szakember a rendelkezésedre fog állni akkor is, ha tudatosan és komplexen tekintesz a válásra, ismered a lehetőségeidet és a megfelelő ponton, a szükséges kérdésekben (és csupán azok megoldására) bízod meg  – és fizeted ki – őket. 

Számtalanszor leírtam már, hogy tapasztalataim szerint miben érdemes hinni,

 ezek képezik a Asszisztens program alapját is: 

Az információban

A lényegretörő, egyszerűen megfogalmazott információn alapuló, mindenre esetre kiterjedő tájékozottságban.

A stratégiai tervezésben

A események kézben tartásában, melynek alapja az információkra épülő, előrelátó tervezés.

A gyorsaságban

A gyorsaság nem kapkodást jelent, hanem a felkészültségből adódó hatékony reakciókészséget.

A sztoikus megközelítésben

Azaz a válásra is úgy tekintek, mint egy olyan élethelyzetre, amiből érdemes kihozni a legtöbbet, ami jobbá teszi az életet.

Hogy mindezt a gyakorlatban is el tudd képzelni, megmutatom az  Asszisztens program vezérlőpultját

  •   Válasszunk ki most egyetlen kulcsfogalmat, ami segíthet rámutatni, hogy mennyire meghatározó a Te szereped és hozzáállásod.  

      Mi a stratégiai tervezés lényege?

A válás egy érzelmi döntés, ami egy sok-sok érzelmi sérüléssel járó lelki háborúnak a lezárását jelképezi sokak szemében. Van tehát két szembenálló, érzelmileg sérült fél, akik áthelyezik az eddigi lelki csatározásaik helyszínét egy érzelemmentes, adminisztratív jellegű jogi terepre. Mit gondolsz, ezen a terepen melyik fél lesz előnyben?

1.     Aki továbbra is érzelmek mentén cselekszik, a bíróságtól remélve vélt vagy jogos sérelmeinek jogi megtorlását, vagy…

2.     Aki változtat és az új terep által kínált viszonyokhoz alkalmazkodva, annak előnyeit és akár hátrányait kihasználva, racionális stratégiát követve képviseli érdekeit?

Gondolom így leírva számodra sem kérdés, hogy a 2. verzió mennyivel hatékonyabb lehet. Ha ezt belátod, már helyzeti előnyben vagy. Ha pedig a stratégiai tervezés híve leszel, akkor ha nem is mindig kerülsz előnybe, de lényeges hátrányba sem fogsz, ami egy ilyen helyzetben a győzelemnek felel meg (mivel olyan nincs).

 

          A stratégiai tervezés 4 fő pillére:

  1. A stratégiai tervezés és megvalósítás alapja a tudás, aminek hordozója az információ. Ha több és aktuálisabb információval rendelkezel a másik félnél, az óriási előnyt jelent. Nyilván ezt te is beismered, ezért olvasod most e sorokat. A válótárs ezeket az információkat szállítja neked.
  2. A második pillér az erőviszonyok megfelelő felmérése, a másik fél és a saját erősségeidnek és gyengeségeidnek a kellő ismerete és az ezekre helyezhető hangsúlyok megfelelő kezelése.
  3. A harmadik pillér a válás során felmerülő összes eszköz ismerete és szükség esetén való használata, esetleg az ellenük való védekezési módok ismerete.  
  4. A negyedik pillér pedig az eltávolodás képessége, azaz, hogy képes legyél távolabbról látni, azaz rendszerben értelmezni a veled történő eseményeket, hogy a lehető legkevesebb kárt okozd környezetedben és ne használd feleslegesen a stratégiai gondolkodásból adód előnyödet, ha arra valójában nincs is szükség.    

Mindennek az alapja...

Információ

...ami aktuális, megbízható és gyakorlatias

Az információkra épülő tájékozottság fogja biztosítani azt a belső tartást, ami a kritikus helyzeteken is át tud lendíteni, ami révén nem áldozata leszel az eseményeknek, hanem irányítója saját életednek.

Eszköztár

Míg a legtöbben egyetlen szakemberre (többnyire egy ügyvédre) fókuszálnak, te miért ne akarnád megismerni és tudatosan bevonni az összes támogató szervet?

Akikre számíthatsz:

+ családsegítő szolgálat + mediátor/coach + gyámhivatal + válóperes ügyvéd + könyvelő + a Válótárs asszisztens

Amin a siker múlik

Hiába jólinformált valaki, hiába gondolt előre végig mindent, készített tucatnyi tervet, ha nem vette elég komolyan ezt...

Az időzítés

A dolgok alakulás szempontjából ez lehet a legfontosabb tényező, éppen ezért számos előkészítést és pontos végrehajtást igényel. De ezen a téren minden befektetett energia maximálisan megtérül.

Ha tele vagy bizonytalansággal…

Talán megfigyelted az eddigi életben, hogy a nagy változások előtt az ember mindig tiltakozik. Ösztönösen védjük a megszokottat, még ha már pokolian szenvedünk is benne. Paradox módon a legnagyobb ellenállást épp az váltja ki, ha valaki segítséget ajánl… hiszen azzal beismerjük, hogy gond van, méghozzá olyan, amivel nem tudunk megbírkózni. Így működik az ember, teljesen normális, ha te is hezitálsz, vagy gondolatban máris tiltakozol. Ismerem én is ezt, mivel pont ugyanazon az oldalon állok, az íróasztaloknak ugyanazon oldalán ültem, ahol téged is hellyel kínálnak. Pedig mennyire nem vágytam én azokba az irodákba! Úgy szerettem volna a világ elől elbújva, nyugodtan átgondolni mindent… de hiába szöktem el órákra, annyira szokatlan volt minden, hogy azt sem tudtam, hogy mit is akarok átgondolni. 

Ezért lett a Válótárs asszisztens…

Online, bárhonnan és bármikor elérhető, nyom nélkül eltüntethető.  

– Anonim. Neked nem rám van szükséged, hanem a tapasztalataimra. 

 – Strukturálisan tagolt, hogy ne egyszerre zúduljon a nyakadba minden.

– Gyakorlatorientált. Nem csupán információátadásra törekszik, hanem elvégezhető és elkerülendő cselekvésre hívja fel a figyelmed. 

Szerezd be a Válótárs Asszisztens programot 

azonnali hozzáféréssel!

Amennyiben korábban már megvásároltad az Elválok! című e-book-ot, 

akkor annak árát levonjuk az Asszisztens program árából, így számodra a 

program csupán 17.090 Ft-ba fog kerülni! Ehhez nem kell mást tenned, 

minthogy itt a kosárba tétel után használd az e-book vásárlásánál kapott kuponkódot! 

Gyakran ismételt kérdések:

Hogyan tudom használni a programot?  

Az Asszisztens megvásárlásával kapsz egy belépési kódot, amivel a https://valotars.hu/ oldalra bejelentkezve máris elérhetővé válik számodra a webes felület. Nem kell letöltened, telepítened semmit, az Asszisztens használata ugyanolyan egyszerű, mint bármelyik weblapnak, azonban internetkapcsolatra szükséged lesz a használatához. 

Miben különbözik pl. a Válótárs e-book-tól?  

Nem csak formátumukban különböznek (ugye az e-book-ot PDF formátumban tudod letölteni), hanem alapjaiban. Míg az e-book terjedelméből és szerkezetéből adódóan a főbb kérdésekkel tud csak foglalkozni, addig a program olyan lesz a válás során, mint egy interaktív térkép, tele figyelmeztető jelekkel, kezelési útmutatóval és minden “megállónál” bőséges és súlyozott információval. 

Miért lett az ára most 19.990 Ft?  

A Válótárs Asszisztens egy teljesen új szolgáltatás, amelynek bevezető árát egy átlagos (1 órás) ügyvédi konzultáció díja alá állítottam be, bár a program jóval többet ígér, mint a jogi oldal ismertetését. A tréning anyagának feldolgozása 10+ óra,  mivel a teljességre törekedtem. Ráadásul onnan és akkor férsz hozzá, amikor csak szeretnél. Azért “ilyen alacsony” a program ára, mert úgy vélem MINDEN válás előtt álló, válásban lévő embernek szüksége van rá, anyagi helyzettől függetlenül. 

Van pénzvisszafizetési garancia, ha nem tetszik?  

Igen minden anyagomra 10 napig 100%-os, kérdés nélküli garanciát vállalok. Bár legjobb tudásom szerint állítom össze őket, és igyekszem mindig ár-érték arányban az áránál többet és értékesebbet adni, de nem vagyunk egyformák és ha nem találod hasznosnak, akkor – bár nagyon sajnálom – de úgy veszem, mintha nem vásároltál volna és visszautalom az árát. 


Close Menu
×
×

Cart